KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNINGEK
Partnereink igényeit megértve és szervezetfejlesztési céljaihoz kapcsolódva, szükségleteit az együttműködés keretében felmérve olyan attitűd- és készségfejlesztő tréningprogramokkal is segítjük munkájukat, amelyek során a fejlesztés a szervezet üzleti céljaival összhangban történik.
A tréning az un. "cselekvés útján való tanulás" elvét alkalmazza. Ennek ereje abban rejlik, hogy a tréning során a résztvevők információkat gyűjthetnek magukra vonatkozóan, amelyeket végiggondolhatnak és eldönthetik, hogy milyen területeken, szokásaikon kívánnak változtatni. A kommunikációs ismereteknek és helyzeteknek az általános tanulságokon túlmenően fontos szerepük van a tréning folyamán is, hiszen az együttdolgozás egyik alapfeltétele, hogy az emberek képesek legyenek mások számára befogadhatóan megfogalmazni mondanivalójukat, illetve a másik mondandóját befogadni.
A tréning a résztvevők aktivitására és erőforrásaira épít. A tréning vezetői elsősorban a gyakorlatok levezetésében és a megbeszélések irányításában vesznek részt. A módszertani tárház egyaránt tartalmaz előadás jellegű blokkokat, csoportos megbeszéléseket, szituációs gyakorlatokat, teszteket, outdoor gyakorlatokat, videokamerával rögzített és értékelt helyzetgyakorlatokat, oktatófilmek megtekintését és elemzését, ötletrohamot és esettanulmányokat. A programokon a résztvevők természetesen később is jól használható írásos anyagokat kapnak kézhez.
A tréningprogramok nem csodaszerek, hanem a szervezetfejlesztés eszköztárának kiemelt eszközei. Alkalmazásuk a szervezet célkitűzéseivel összhangban és az érintettek érdekeinek összehangolásával működhet eredményesen.
OUTDOOR CSAPATÉPÍTÉS
Az outdoor tréning a megszokottól eltérő, szabadtéri környezetben rendezett program, amely elsősorban a csapatépítést helyezi előtérbe. A feladatok az egyéni kihívásokhoz is csoporttámogatást, a csoportmunkához egyéni elkötelezettséget alakítanak ki.
Outdoor tréningprogramjaink természetes környezetben, bizonyos fokig előkészített terepen zajlanak. A feladatok általában fizikai mozgást igényelnek. A gyakorlatok 100%-os biztonságra törekednek, nehézségi fokuk a csapathoz igazodik, viszonylag könnyen végrehajthatók, de mégis kihívást jelentenek. A feladatok végrehajtását legtöbbször tervezés előzi meg és minden esetben közös értékelés zárja. A tréning szükségszerű "mellékterméke" egy jó csapatélmény és egyéni feltöltődés! |